fractal

Zapper készülék

Zapper méregtelenítés készülékkel

Jelenleg mi, a családom a mai napig használjuk, régebben a környezetemben a kollégák, és persze a vendégek is szívesen használták, és vannak olyan problémák, melyeket azonnal képes megszüntetni.

Otthonra is több típusa beszerezhető, én maradtam a jól beváltnál, (Az én készülékem a feltaláló doktornő által megírt " Meggyógyulhatsz" című könyv fordítójától származik, tehát számomra nagy becsű, és maradtam ennél a típusnál)

Mi a Zapper?

A Zappert Dr. Hulda Regehr Clark biológusnő fejlesztette ki (aki évekig az állami kutatásokban dolgozott) a 80-as években. Ez a csodálatos ember egész életét a tudományos kutatásoknak szentelte, felfedezése hatalmas érték az emberiség számára. Számtalan kísérletsorozattal és lankadatlan lelkesedéssel tesztelte – először biológiai anyagokkal kereskedő cégek által biztosított több száz víruson, baktériumon, élősködőn, majd önmagán – a működési elvet, s az eredmények sorban csatolták vissza az elméletét.

A bioenergetikai tesztelések során felfedezte, hogy minden élő szervezet egy meghatározott sávszélességben és magasságban saját frekvenciákat bocsájt ki, ennek megállapításához egy frekvenciagenerátort használt, amely tetszőleges, pontos elektromos frekvenciákat hozott létre és kijelezte az egyezéseket, így képes volt meghatározni, hogy a vizsgált organizmusok mely frekvenciatartományban rezonálnak.

Rájött, hogy a mikroorganizmusok az elektromos áramot a meghatározott saját frekvenciájukban nem viselik el – elpusztulnak - , s mindez egy csekély Volt feszültségű egyenárammal elérhető. Először oly módon kezelt, hogy a frekvenciagenerátoron beállított egy tól-ig határt, melyen belül a gép néhány percenként 1000 Hz-es lépésekben automatikusan váltotta a spektrumot.

Ez azonban 10-26 órás kezelést eredményezett és az eredménnyel nem volt elégedett, a gyógyulások csak részlegesek voltak, rájött, hogy az általa meghatározott frekvenciatartomány alatt és felett is találhatók kórokozók. Majd egy kísérlet során „véletlen” felfedezést tett, egy hordozható, elemmel működő frekvenciagenerátorral (melyet a fia készített) önmagát kezelte egy adott baktérium ellen és meglepő dolgot tapasztalt: az ominózus baktérium mellett három másik, egészen más frekvenciával rendelkező baktérium is elpusztult! S amikor ezt olyan embereken is kipróbálta, akikben tucatnyi különböző kórokozó volt, mindegyik parazita elpusztult. Az ok: a készüléket működtető elem volt.

Bármely pozitív tartományba eső frekvencia egyidejűleg pusztít el minden baktériumot, vírust és élősködőt, megfelelő feszültségen (5-10 Volt), időtartamban (7 perc), és frekvenciatartományban (10- 500 000 Hz között) Így született meg a Zapper. A kizárólag pozitív tartományba eső frekvenciákkal lehet a kórokozókat leghatásosabban és leggyorsabban elpusztítani.

Egy kezelés azonban nem elég. Ahhoz, hogy minden kórokozó elpusztuljon, három kezelés szükséges. Hogy miért? Az első kezelésnél elpusztulnak a vírusok, baktériumok és élősködők, de néhány perc múlva ismét megjelennek újabb baktériumok és vírusok. Dr. Hulda Clark arra a következtetésre jutott, hogy a baktériumok és vírusok megfertőzik az élősködőket és amikor azokat elpusztítjuk, ismét szabaddá válnak a bennük rejtőző vírusok és baktériumok.

A második zeppelés elpusztítja a szabaddá vált baktériumokat és vírusokat, de hamarosan újabb vírusok jelentkeznek, ezek az elhalt baktériumokból szabadulnak fel. A harmadik zeppelés ezeket is kiírtja, órákkal később sem találta nyomát vírusnak, baktériumnak, vagy élősködőnek. Az elektromosság a dolgok felületén „utazik”. Az élősködők teste leárnyékolja a belsőjüket, tehát ez az oka, hogy a Zappert több hullámban kell használni. A zeppelési áram nem hatol mélyen a szemgolyóba, a herébe vagy a béltartalomba, az epekőbe, vagy az élő sejtekbe, ahol a Herpes vírusok lappanganak, illetve ahol a Candida gomba nyújtogatja ujjait.

Viszont egy héten vagy hosszabb időn keresztül tartó napi háromszori Zapperezéssel ezek a populációk is jelentősen csökkenthetők, sőt, gyakran el is tüntethetők. Ne végezzünk zeppelést terhesség vagy szívritmusszabályzó használata esetén! Ezeket a helyzeteket még nem kutatták eléggé, nincs róla elegendő információ, mely mérvadó lehetne.

Káros-e a zeppelés az emberi szervezetre?
A válasz egyértelmű: nem. A kezelésnek semmilyen mellékhatása nincs, a Zapper által generált áramimpulzus túlságosan csekély ahhoz, hogy az emberi szervezetben bármilyen károsodást okozhasson. Összefoglalva: A Zapper átlagon felüli hatékonysággal bír, még akkut megbetegedések esetén is, ahogyan azt már több tízezer pozitív kórlefolyás igazolja az esettanulmányok alapján. Használata egyszerű, könnyen kivitelezhető otthoni körülmények között, nem igényel szakértelmet. Alkalmazható embereknél és állatoknál is egyaránt.

A Zapper használata
A „Mi a Zapper?” c. leírásban már elhangzott, hogy a kezelés háromszor 7 perces ciklusokból áll, 20 perces szünetek beiktatásával. Ez az előirányzott kezelési menet betartandó, ugyanis a megszakított kezelést követően jelentkezhetnek influenzaszerű tünetek, illetve átmeneti állapotrosszabbodás. Hogy miért jelentkezhetnek megfázásos tünetek, ha nem tartjuk be a kezelési menetrendet? Mert az elektromosság a dolgok felületén utazik, mindig a legkisebb ellenállást keresi.

A szervezetben a "behatolók" három nagy csoportra oszthatók: élősködők (paraziták, férgek), baktériumok, vírusok. A vírusok megfertőzhetik a baktériumokat (azaz bennük tartózkodnak), a baktériumok pedig megfertőzik az élősködőket, és az "egyedülálló" vírusok is ezt teszik. A zeppelés az első hullámban (a kezelés első 7 perce alatt) minden szabadon kószáló, elérhető élősködőt, baktériumot és vírust likvidál. Az ezt követő 20 percben az elpusztult élősködők testét elhagyják a vírussal fertőzött baktériumok és a szabadonálló vírusok és baktériumok is, (hiszen a gazdatest elpusztult, használhatatlan) és túlélő üzemmódra váltanak, nagy erővel elkezdenek szaporodni. Következik a második 7 perces zeppelés: ez likvidálja a vírusokat és a baktériumokat. Az ezt követő 20 percben az elhalt (immár gazdatestként használhatatlan) baktériumokból kiáramlanak a vírusok (azonnal elkezdik megtöbbszörözni magukat). A harmadik 7 perces zeppelés: elpusztítja a megmaradt vírusokat. Nagyon fontos dolog, ami az elején is elhangzott, hogy az elektromosság a legkisebb ellenállást keresve csak a dolgok felszínén folyik át, nem hatol be mélyen egyes szerveinkbe és a béltartalomba. Ezekről a helyekről is kerülnek felszínre (a zeppelés útjába) kórokozók, de hogy a folyamatot meggyorsítsa, Hulda Clark ezért javasolja sok esetben (és főleg a súlyosabb betegségeknél) a gyógynövényes tisztítókúrák alkalmazását a Zapperezéssel párhuzamosan. Sűrűn feltett kérdés:

„- Mikor és hányszor használjam a készüléket?”
Ez alapvetően az egészségügyi problémától függ, de általánosságban elmondható, hogy egy egyszerűbb vírusfertőzésnél, megfázásnál, vagy egy kezdődő Herpes esetében, tehát ha nem túlterhelt a szervezet a mikroorganizmusok által, akkor akár egyetlen kezelés is megszűntetheti a problémát. Súlyosabb, illetve akut betegségek esetén hosszabb ideig kell folytatni, napi rendszerességgel, míg a tünetek teljesen meg nem szűnnek. Egészséges állapotban a szervezet karbantartására, megelőzés céljából, érdemes havonta legalább egyszer lefuttatni egy kezelést. Fontos tudnivaló a nálunk használt készülékről: ebben van eleve beprogramozott kezelés is, tehát a 3x7, ill. a 2x20 perc eleve biztosított:-)

ELLENJAVALLATOK

zapper